fbpx

Párkapcsolati problémák kezelése mediációval

Társas kapcsolataink közül talán a párkapcsolataink a legösszetettebbek. Kezdve onnan, hogy megtalálni az „igazit”, majd elköteleződni élethosszig, közös minőségi életet fenntartani, gyerekeket nemzeni és róluk felelősséggel gondoskodni, végül tisztességben megöregedni és a háttérből családunkat segíteni, bizony rögös az út.

Lángoló szerelem…

Párkapcsolatunkban megjelennek a családunkban, iskolában és egyéb helyeken megtanult magatartásformák, az évek során kialakított viselkedési mintázataink, de még úgynevezett transzgenerációs hatások is. Sok párkapcsolat lángoló szerelemmel indul, aminek sajnos lehetnek árnyoldalai is. Nem veszünk tudomást párunk hibáiról, mert úgy gondoljuk, azok majd maguktól megszűnnek, nem vesszük észre értékrendbeli különbözőségeinket és így tovább. A szerelem elmúltával azonban ezek az ugaron hagyott dolgok kemény realitásként jelentkeznek és sokszor viharos konfliktusokban öltenek testet.

Konfliktusok, mint lehetőségek

Szeretném leszögezni, hogy konfliktusok nélkül nem létezik párkapcsolat! Nem attól lesz minőségi kapcsolatunk, hogy nincsenek benne konfliktusok, hanem attól, hogy képesek vagyunk azok kulturált megoldására. Ebben az értelemben tehát a konfliktusokat felfoghatjuk úgy, mint lehetőséget kapcsolataink javítására.

A kommunikáció és az érzelmek

Nézzünk most egy példát arra, hogy milyen formában alakulhat ki konfliktus egy párkapcsolatban. Sláger ezen a területen a kommunikáció hiánya vagy elégtelen volta. A párok nő tagjai jellemzően közlékenyebbek és nem okoz problémát számukra, hogy érzelmeikről beszéljenek, ezzel szemben sok férfi számára ez komoly nehézséget okoz. Amennyiben erre a felek nem találnak megoldást, előbb-utóbb jönnek a problémák. Ennek az érzelmi háttere az lehet, hogy a nő úgy érzi, párjának már nem fontos, ezért nem kommunikál vele, sőt még teljesen érdektelennek is láthatja. Amikor ennek az észrevételének hangot ad, a férfi értetlenül áll a helyzet előtt, mert úgy érzi, hogy párja iránti érdeklődése, érzelmei nem változtak és így ok nélküli vádaskodásként élheti meg a szituációt. Az ebből fakadó viták egyre gyakoribbá és hevesebbé válhatnak, és megoldás nélkül csalódottsághoz, reménytelenséghez sőt még kiégéshez is vezethetnek.

Mit lehet hát tenni a helyzet megoldására?

Legutóbbi párkapcsolati mediáció alkalmával klienseim hasonló helyzetben voltak. A beszélgetés során felszínre került, hogy szeretik egymást és mindketten nagyon sajnálták, hogy hagyták ezt a problémát elmérgesedni. Közösen megtaláltuk számukra a megoldást. Megbeszélték, hogy ezentúl nagy figyelmet fordítanak arra, hogy többet beszélgessenek egymással és ennek során érzelmeiket, igényeiket és szükségleteiket is felszínre hozzák. Bevallom melegség öntötte el a szívemet, amikor a megállapodás megkötése után a hölgy azt mondta férjének: „Büszke vagyok Rád, úgy érzem ismét tudok bízni benned!”

A fenti esetből is jól látszik, hogy a párkapcsolati problémák mögött sokszor nem érzelmi elhidegülés, hanem kommunikációs problémák állnak. Amikor az ember megtapasztalja azt, hogy milyen érzés felszabadultan beszélgetni anélkül, hogy azon kellene gondolkodnia, vajon mit szól a másik fél, már nem akarja alább adni. Jó ha tudjuk: a kommunikáció tanulható! Ki-ki beállítottsága szerint választhat a témával foglalkozó könyvek, weboldalak vagy éppen a kommunikációs tréningek között. Ha azonban a kommunikációs problémák már kapcsolatunkat veszélyeztetik, forduljunk bátran szakemberhez!

Hogyan tehetjük még bensőségesebbé beszélgetéseinket?

Még inkább erősíti párkapcsolatunkat, ha beszélgetéseinknek megfelelő környezetet biztosítunk. Itt arra törekedjünk, hogy igazi minőségi időt tudjunk biztosítani egymásnak. Az már egyéni választás kérdése, hogy ezt egy közösen elkészített vacsora, egy tóparti séta vagy éppen egy pohár bor elfogyasztása közben valósítjuk meg…

Hozza rendbe kapcsolatát! Kérjen ingyenes, kötelezettségektől mentes tájékoztatást!

Az kapcsolatfelvételi űrlap kitöltését követő egy munkanapon belül keresni fogom.

További bejegyzéseim a párkapcsolat témakörében:

Van folytatás egy megcsalás után?

A fenti kérdésre nincsenek egyszerű válaszok, ugyanis minden egyes esetnek más megoldása van. Ezt erősen befolyásolja a résztvevők érzékenysége, toleranciája és személyisége. Előző írásomat ott

Megcsalt a párom! Hogyan tovább?

Minden párkapcsolatban vannak hullámvölgyek, de a legnagyobb krízist talán a megcsalás képes előidézni. Ennek legfőbb oka, hogy alapjaiban rengeti meg a kapcsolatot és ennek megfelelően

Gyermekek a párkapcsolatban

Egy párkapcsolatban kiemelkedően fontos esemény a gyermek érkezése. Semmi nem tud olyan örömet okozni, mint egy kis jövevény megszületése, azonban érkezésével számos dolog új értelmet

A kommunikáció szerepe a párkapcsolatban

Az elmúlt hetekben igyekeztem világossá tenni olyan tényezőket, amelyek erősen kihatnak párkapcsolatunk minőségére. Ezen írásomban a kommunikáció párkapcsolati aspektusait boncolgatom. Mielőtt azonban erre rátérek szólni

BEJEGYZÉS MEGOSZTÁSA

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: email

A webhely tartalmának megjelenítéséhez és a felhasználói élmény javításához cookie-kat és hasonló technológiákat használunk.