fbpx

Gyermekek a párkapcsolatban

Egy párkapcsolatban kiemelkedően fontos esemény a gyermek érkezése. Semmi nem tud olyan örömet okozni, mint egy kis jövevény megszületése, azonban érkezésével számos dolog új értelmet kap életünkben. A rengeteg örömforrás mellett sok lemondással és nehézséggel is jár a gyermekvállalás. Fontos ezekről beszélni, pont azért, hogy a jelenségek megjelenése esetén időben tudjunk rájuk reagálni.

Lemondás

Egy gyermek érkezése anyagi szempontból is kihatással van a család életére. Ez nem csak abból adódik, hogy a kicsinek számos dolgot meg kell vásárolnunk, hanem abból is, hogy az addigi két keresőből egy marad. Legtöbbünknek ez nem okoz igazán gondot, de aki például hozzászokott egy életszínvonalhoz és nem tud engedni belőle, az nehezen élheti meg ezt az időszakot.

Gyermekünk folyamatos jelenlétet igényel, így szabadidőnk sem lesz annyi, mint a kicsi érkezése előtt. Ha nem tudunk ebben az időszakban kikapcsolódni az frusztráltságot eredményez, ami a gyermek szemszögéből nézve sem jó. Például ha gyermekünk születése előtt rendszeresen sportoltunk és utána ez kimarad életünkből, akkor stresszessé válhatunk.

Mit tehetünk?

Nagyon fontos, hogy a gyermek érkezése után is legyen úgynevezett én-időnk. Ehhez viszont több szervezésre van szükségünk, mint korábban. Ha van lehetőségünk vegyük igénybe a család vagy a barátok segítségét, arra azonban vigyázzunk, hogy megtartsuk az egyensúlyt. Gyermekünket ugyanis mi vállaltuk, így alapvetően nekünk kell gondoskodni róla. Az is fontos, hogy a férfi és a nő egyaránt tudjon időt szánni magára, mert ellenkező esetben ilyen értelemben is megbomolhat az egyensúly.

Intimitás

Sok kliensem számol be arról, hogy a gyermekek érkezésével jelentősen megváltozott a párkapcsolatuk is. Nem jut annyi idejük egymásra, fogyatkoznak a meghitt pillanatok és a szexualitás is háttérbe szorul. A hölgyeknél ilyenkor felerősödik az anyai szerepvállalás és olykor valóban megfeledkeznek a párjukról. Nehéz megtalálni a középutat, ugyanis a gyerekekkel való foglalkozás fárasztó lehet, így az anyák a nap végére sokszor kimerülnek és már nincs semmire energiájuk. Ezek hosszú távon problémát okozhatnak, így fontos, hogy megelőzzük a bajt, amit előre látással és jó szervezéssel el tudunk érni. Jól tud működni, ha bevezetjük a randi napot. Ilyenkor lehet, hogy csak egy-két óra jut egymásra, de akkor azt használjuk ki tartalmasan! Itt nem kell feltétlenül nagy dolgokra gondolni! Lehet ez egy közös séta vagy vacsora, egy mozi vagy színház, az a lényeg, hogy szakítsunk időt egymásra! Bizonyos időközönként sokat használhat ha pár napot kettesben is el tudunk tölteni.

Legyen napirend!

Sok esetben az okoz problémát, ha a család tagjai között nincsenek elosztva a feladatok. A gyermekek érkezése után sokasodnak a terhek, ezért a korábbi gyakorlat valószínű nem fog működni! Fontos, hogy beszéljünk erről! Vegyük számba és osszuk el a család tagjai között a feladatokat és ebbe életkoruknak megfelelően vonjuk be a gyerekeket is. Jó szolgálatot tehet, ha van egy családi napirend, amibe beírjuk a teendőket, így egy hétre előre látjuk, hogy kinek mit kell elvégeznie. Ez a gyermekek szempontjából is nagyon előnyös, mert ki tudjuk fejleszteni felelősségtudatukat.

Következetesség

A gyermeknevelés szempontjából kiemelkedő jelentőségű a következetesség. Ez azt is magába foglalja, hogy a két szülő ugyanazt képviseli a gyermekekkel kapcsolatban. A gyermekek nagyon hamar megtalálják a „gyenge pontot”, viszont ha a szülők azonos álláspontot képviselnek, akkor nem lehet őket kijátszani. Természetesen nem arra gondolok, hogy gyermekeink érdekeit, nézeteit ne vegyük figyelembe, hanem arra, hogy ne romboljuk párunk tekintélyét azzal, hogy vele szemben helyezkedünk gyermekünk oldalán.

Hozza rendbe kapcsolatát! Kérjen ingyenes, kötelezettségektől mentes tájékoztatást!

Az kapcsolatfelvételi űrlap kitöltését követő egy munkanapon belül keresni fogom.

További bejegyzéseim a párkapcsolat témakörében:

Van folytatás egy megcsalás után?

A fenti kérdésre nincsenek egyszerű válaszok, ugyanis minden egyes esetnek más megoldása van. Ezt erősen befolyásolja a résztvevők érzékenysége, toleranciája és személyisége. Előző írásomat ott

Megcsalt a párom! Hogyan tovább?

Minden párkapcsolatban vannak hullámvölgyek, de a legnagyobb krízist talán a megcsalás képes előidézni. Ennek legfőbb oka, hogy alapjaiban rengeti meg a kapcsolatot és ennek megfelelően

A kommunikáció szerepe a párkapcsolatban

Az elmúlt hetekben igyekeztem világossá tenni olyan tényezőket, amelyek erősen kihatnak párkapcsolatunk minőségére. Ezen írásomban a kommunikáció párkapcsolati aspektusait boncolgatom. Mielőtt azonban erre rátérek szólni

Felelősség magunkért, kapcsolatainkért

A párkapcsolati problémák okait keresve gyakran kerül előtérbe a felelősségvállalás kérdésköre. Ennek persze életünk valamennyi területén komoly jelentősége van, de a párkapcsolatokban kifejezetten élesen megmutatkozik

BEJEGYZÉS MEGOSZTÁSA

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: email

A webhely tartalmának megjelenítéséhez és a felhasználói élmény javításához cookie-kat és hasonló technológiákat használunk.