Az utóbbi időszakban számos párkapcsolati mediációra érkező kliensemnél kerültek felszínre olyan problémák, amelyek a következetesség kérdéskörével függenek össze. Írásomban ezt járom egy kicsit részletesebben körbe, miközben igyekszem rávilágítani, hogy miként tudunk fejlődni ezen a területen.
Mi is a következetesség?
Talán úgy definiálhatjuk, hogy életünk során elvek szerint élünk és igazodunk az ehhez kapcsolódó szabályrendszerhez. Ennek egyik oldala, hogy saját magunkkal, másik oldala pedig, hogy társas kapcsolatainkban is úgy viselkedünk, hogy szavaink és cselekedeteink összhangban vannak, tehát betartjuk azt, amit mondunk. Az így kialakuló hitelesség beépül személyiségünkbe, interperszonális kapcsolatainkban pedig megítélésünk egyik fontos eleme lesz. Következetességünk minőségét alapjaiban meghatározzák a szocializációs hatások. Dominánsan megjelennek ebben a szülői minták, de más normaközvetítő személyek is (pedagógus, edző, stb.) példaként szerepelhetnek. Ha e tanulási folyamatba hiba csúszik, akkor borítékolható, hogy a következetesség hiánya vagy nem megfelelő volta emberi kapcsolatainkban konfliktusok formájában fog realizálódni.
Mit jelent ez a párkapcsolatban?
Viszonylag magas számú nőt és férfit kérdeztem meg arról, hogy mit tart kiemelkedően fontosnak egy párkapcsolatban. A válaszok „ranglistáján” a megbízhatóság, hitelesség, őszinteség előkelő helyen végeztek. Ezek a tulajdonságok mind a következetességgel függenek össze, így könnyen levonhatjuk azt a következtetést, hogy ez a párkapcsolat egyik építőköve. Na de miért vágyunk rá ennyire? Alapvetően azért, mert – különösen a hölgyek esetében – a biztonságérzetet erősíti. Még konkrétabban azt, hogy számíthatok a páromra, mert azt teszi amit mond, nem csak ígérget. Tulajdonképpen ha mindkét fél következetesen működik egy párkapcsolatban, akkor az a stabil, biztos alapokon való működést biztosítja és kifejeződik benne az egységként való létezés is.
Hol veszítjük el a következetességet és így önmagunkat is?
Az első veszélyes időszak a „lángoló” szerelemé. Hajlamosak vagyunk ugyanis ekkor szemet hunyni társunk olyan viselkedésmódjai felett is, amelyek nem szolgálják közös érdekeinket, nem hasznosak kapcsolatunk szempontjából. Mégis könnyelműen bízunk abban, hogy ez csak átmeneti probléma, „Ő igazából nem ilyen!” gondoljuk naivan. A szerelem elmúltával aztán a „szórakozott Macit” megbízhatatlan Fráternek látjuk.
Legalább ilyen mértékű hibákat követhetünk el kommunikációs fronton. Ennek tipikus megnyilvánulási formája a visszajelzés hiánya. Ráhagyjuk a másikra a dolgokat, ahelyett hogy megbeszélnénk őket. Ezzel pedig pont azokat a viselkedésformákat fogjuk megerősíteni társunkban, amelyeket egyébként nem szeretünk! Azzal, hogy folyamatosan ráhagyunk egy dolgot vagy nem beszéljük meg a problémás kérdéseket pont azt az érzetet alakítjuk ki benne, hogy mindent jól csinál. Amikor aztán nem bírjuk már tovább és szóba hozzuk a dolgot, akkor kerek szemekkel néz ránk és azt kérdezi, hogy „Eddig ez nem okozott problémát, most miért nem fogadod el?”
Lehessen hibázni!
Minden emberi kapcsolatnak, így a párkapcsolatinak is alapvető eleme kell(ene), hogy legyen a felelősségvállalás és a hibázás megengedettsége. Az első esetben azt kell megvizsgálnunk, hogy egy konfliktus kapcsán hajlandóak vagyunk e feltárni saját hibáinkat, fel tudjuk e tenni a kérdést: Mivel járultam hozzá ehhez a szituációhoz? Ha a választ is megtaláljuk, az jótékonyan fogja erősíteni önismeretünket és konfliktuskezelési képességünket is.
Egy jól működő kapcsolatban meg van a feleknek a lehetősége a hibázásra, viszont ennek van egy nagyon fontos szabálya: „Egy hibát, maximum egyszer lehet elkövetni!” Őszintén bevallom, hogy nehezen tudtam értelmezni egy párkapcsolati mediáció során, amikor a felek arról számoltak be, hogy kölcsönösen megcsalták már a párjukat ráadásul nem is egyszer és erről mindketten tudnak! Ha ugyanazt a hibát másodszor (többedszer) nézzük el társunknak, csak abban erősítjük meg, hogy bármit megtehet velünk és ami a legszörnyűbb önbecsülésünket veszítjük el ezáltal.
