fbpx

Konfliktusok a párkapcsolatban

Sokan gondolják azt, hogy egy párkapcsolat akkor igazán jó, ha nincsenek benne konfliktusok. Jó szándékkal javaslom mindenkinek, aki ilyet tapasztal, hogy azonnal kezdjen mély önvizsgálatba és kritikus szemmel tekintsen párkapcsolatára! A konfliktusok ugyanis minden emberi kapcsolatban jelen vannak, fontos szerepet töltenek be és a fejlődés lehetőségét hordozzák magukban. A következő sorokban megvizsgálom a konfliktusok forrásait, működésüket, illetve azt, hogy miként erősíthetik párkapcsolatunkat.

Párkapcsolat: nehéz dió

Tapasztalatom szerint az interperszonális kapcsolataink közül talán a párkapcsolat hordozza magában a legtöbb nehézséget és buktatót. Találkozik ugyanis két ember, akik különböző szocializációs folyamaton mentek keresztül, eltérő az értékrendjük, másként kommunikálnak és jellemzően az önérvényesítési képességükben is különbségek mutatkoznak. A lángoló szerelem időszakában a rendkívül erős érzelmek segíthetnek enyhíteni az ebből adódó feszültségeket, de egyben csapdát is jelenthetnek, ha olyan dolgokat nézünk el társunknak, amit egyébként nem tudunk elfogadni. A párkapcsolat ezek után átlép a küzdelmek szakaszába, melynek során megvívjuk egymással harcainkat és kialakulnak a kapcsolaton belüli erőviszonyok.

Hogyan hatnak a szocializációs tapasztalatok?

Személyiségünk kialakulásában fontos szerepet töltenek be a normaközvetítő közegek. Különösen jelentős a család, amely hosszú időn keresztül képes személyiségünk formálására, így pedig hatással van későbbi társas kapcsolataink minőségére is. Szerepe van a szocializációban az óvodának, iskolának, sport és szabadidős csoportoknak és egyéb szerveződéseknek is. Ha sikeresen megy végbe a szocializációs folyamat, akkor az egyén képessé válik arra, hogy jól működjön a legkülönfélébb emberi kapcsolatokban. Kifejlődnek ugyanis azok a személyes tulajdonságok, amelyek a társas érintkezésben lényegesek.

Miről van szó konkrétan?

Az együttműködési készség, az empátia, a tolerancia, az elfogadás képessége ahhoz segítik hozzá az egyént, hogy a kialakuló konfliktusokat sikerrel küzdje le. Így például, ha valaki a családjában azt tanulta meg, hogy egy adott kérdésről több különböző vélemény is lehetséges és ezeket kulturált vitában közelíteni lehet, könnyebben jut túl párkapcsolati vitáin. Ha viszont a családban az alá-fölé rendeltség és a tekintélyelvűség dominált, nagy valószínűséggel a párkapcsolatban sem az együttműködés lesz a jellemző viselkedésforma, hanem a versengés. Meg kell említeni, hogy a szocializációs hatások komplexen jelennek meg az egyénnél, a személyes tulajdonságok kialakulására akár a család, akár egy edző is hathat. Ebben a folyamatban központi elem, hogy az egyén érzelmileg milyen mintákkal tud inkább azonosulni.

Férfi és nő

A szocializáció folyamatával függ össze, hogy az érzelmek kifejlődése és megélése terén jelentős különbségek mutatkoznak férfiak és nők között. Ennek hátterében sokszor a gyermekkori kondicionálások húzódnak meg. „Hagyd abba a sírást! Egy fiú ilyenért nem sír!” Ugye ismerős a mondat? Az ilyen nevelésnek gyakori következménye, hogy a fiúk elfojtják érzelmeiket, nem mernek beszélni azokról, sőt kialakul bennük az, hogy „Egy férfinak mindent ki kell bírni!”. Később a párkapcsolatban kemény árat fizethetnek a fentiek miatt. A lányok ugyanis jellemzően kimutathatják érzelmeiket és ezért nem éri őket kritika. A vázolt probléma párkapcsolati vitákban, konfliktusokban realizálódhat. Tovább mélyíti a problémát, hogy a férfiak esetében az ismertetett folyamat tudat alatti működésekben ölt testet, és ha ezt a nők nem tudják dekódolni, akkor komoly nehézségek elé néz a kapcsolatuk.

Mit tehetünk?

Természetesen nem mindig sikerül jól a szocializáció, azonban felnőttként nem hivatkozhatunk erre életünk végéig. Jó hír, hogy megfelelő önismereti munkával számos nem kívánt tudatalatti működés programozható át, melyek aztán jótékonyan hathatnak a párkapcsolat minőségére. Valakinek elegendő egy jó könyvet elolvasni a témában, mások önismereti csoportokban tudnak hatékonyan fejlődni, és az is előfordulhat, hogy szakember segítségét kell kérni.

Hozza rendbe kapcsolatát! Kérjen ingyenes, kötelezettségektől mentes tájékoztatást!

Az kapcsolatfelvételi űrlap kitöltését követő egy munkanapon belül keresni fogom.

További bejegyzéseim a párkapcsolat témakörében:

Van folytatás egy megcsalás után?

A fenti kérdésre nincsenek egyszerű válaszok, ugyanis minden egyes esetnek más megoldása van. Ezt erősen befolyásolja a résztvevők érzékenysége, toleranciája és személyisége. Előző írásomat ott

Megcsalt a párom! Hogyan tovább?

Minden párkapcsolatban vannak hullámvölgyek, de a legnagyobb krízist talán a megcsalás képes előidézni. Ennek legfőbb oka, hogy alapjaiban rengeti meg a kapcsolatot és ennek megfelelően

Gyermekek a párkapcsolatban

Egy párkapcsolatban kiemelkedően fontos esemény a gyermek érkezése. Semmi nem tud olyan örömet okozni, mint egy kis jövevény megszületése, azonban érkezésével számos dolog új értelmet

A kommunikáció szerepe a párkapcsolatban

Az elmúlt hetekben igyekeztem világossá tenni olyan tényezőket, amelyek erősen kihatnak párkapcsolatunk minőségére. Ezen írásomban a kommunikáció párkapcsolati aspektusait boncolgatom. Mielőtt azonban erre rátérek szólni

BEJEGYZÉS MEGOSZTÁSA

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: email

A webhely tartalmának megjelenítéséhez és a felhasználói élmény javításához cookie-kat és hasonló technológiákat használunk.