fbpx

Az elfogadásról

A járvány kitörése óta folyamatosan erősödik bennem egy kérdés: Mit kell ebben a helyzetben megtanulnunk, van-e egyáltalán tanulság? Aztán kristálytisztán ugrottak be Assisi Szent Ferenc következő gondolatai:

Uram, adj türelmet, Hogy elfogadjam amin nem tudok változtatni, Adj bátorságot, hogy megváltoztassam, Amit lehet, és adj bölcsességet, Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni…”

Hogyan küzdünk meg félelmeinkkel?

A problémákkal, fenyegető helyzetekkel való találkozás idején lép működésbe az úgynevezett „Üss vagy fuss!” reakció. Ennek lényege, hogy ha úgy érezzük érdemes felvenni a harcot, akkor szembeszállunk, ha viszont a félelmünk uralkodik el, akkor a veszély elkerülésére törekszünk. A jelenlegi helyzet komoly nehézsége abban áll, hogy az említett megküzdési módok nem alkalmazhatóak, a veszély forrását ugyanis nem tudjuk láthatóvá tenni. A félelem azonban reális érzés formájában beköltözött a mindennapjainkba. Az igazi kérdés azonban nem is az, hogy félünk-e, hanem, hogy mi annak a forrása és van-e realitása?

Tudatosítsuk érzéseinket és gondolatainkat!

Sokszor hallhatjuk azt a közhelyet, aminek tényleg van valóságalapja, hogy „Az érzésekkel nem lehet vitatkozni!”. Fontos azonban megvizsgálni azt, hogy tudatosságunk kiterjed-e érzéseink felügyeletére? Ha nem, akkor az a helyzet áll elő, hogy érzéseink és a hozzájuk társított gondolataink ragadják magukhoz életünk irányítását. Ennek egyenes következménye lehet, hogy kilátástalannak látjuk a helyzetünket. Nézzük ezt egy konkrét példán keresztül! A járvány következtében kialakult helyzetben félünk attól, hogy elveszítjük állásunkat és ettől nehéz helyzetbe kerülünk. Ha ez a félelem eluralkodik rajtunk, majd olyan gondolatokat kapcsolunk hozzá, hogy: „Nem tudom eltartani a családomat! Így nem tudom megvalósítani a terveimet! Ennek sosem lesz vége! Ezt nem ússzuk meg szárazon!, már meg is érkeztünk egy csapdahelyzetbe. A félelmünk pedig csak egy lehetséges következményből, nem pedig egy valós tényből indult ki!

Dolgozzunk ki terveket!

Vegyük észre, hogy félünk, még ha csak egy lehetséges dologtól is. Azáltal, hogy tudatosítottuk félelmünket, az irányítás a kezünkben marad. Ne nyomjuk el érzéseinket, hanem éljük meg őket, ha van rá lehetőségünk beszéljük meg szeretteinkkel! Az is segít, ha számba vesszük, hogy életünket milyen formában érintheti a helyzet és ezek kezelésére megoldási verziókat dolgozunk ki. Az előbbi példánál maradva, megvizsgáljuk azt, hogy ha kiesne a keresetünk, milyen bevételi forrásaink lehetnek, ésszerűsítjük kiadásainkat, megnézzük, hogy terveink megvalósításának milyen egyéb formája lehet, és így tovább. Ez a fajta megközelítés azt eredményezi, hogy a nehézség bekövetkezte esetén, az nem a meglepetés erejével fog hatni, sőt mivel számításba vettünk számos verziót, akár azonnali reagálásra leszünk képesek.

Éljünk a jelenben!

Itt és most kell élni! Ez normál életkörülmények esetén is fontos szabály, a járványhelyzet közepette pedig egyszerűen nélkülözhetetlen! Amíg munkahelyünk megvan, addig örüljünk neki, mert ez a valóság. Persze bekövetkezhet annak elvesztése, de addig ez csak egy feltételezés, amivel nem tudunk szembe nézni, csak a fent vázolt módon a lehetséges verziókat tudjuk felállítani. Semmit nem tehetünk tegnap, mint ahogy holnap sem tudunk cselekedni! Ha ezt nem tesszük gyakorlattá életünkben, úgy az gyötrelmekkel fog megtelni. Kesergünk azon, hogy mi történt tegnap ahelyett, hogy tanulnánk belőle. Aggódunk azon, hogy mi lesz holnap ahelyett, hogy átélnénk a pillanat örömét vagy azonnal belekezdenénk terveink megvalósításába.

Úgy hiszem, hogy a járvány okozta válsághelyzetnek lehet egy olyan tanulsága is, hogy egy kicsit elcsendesedve megtanuljuk elfogadni, amin nem tudunk változtatni…

A válság idején, minden kedden ingyenes válaszolok a mediator@drhorvathlorinc.hu e-mail címre küldött levelekre, illetve minden szerdán 14 és 16 óra között a 0620/4042-468 számra érkező hívásokra!

Magára ismert az írásban? Keressen bizalommal! Kérjen ingyenes, kötelezettségektől mentes tájékoztatást!

Az kapcsolatfelvételi űrlap kitöltését követő egy munkanapon belül keresni fogom.

További bejegyzéseim:

Van folytatás egy megcsalás után?

A fenti kérdésre nincsenek egyszerű válaszok, ugyanis minden egyes esetnek más megoldása van. Ezt erősen befolyásolja a résztvevők érzékenysége, toleranciája és személyisége. Előző írásomat ott

Megcsalt a párom! Hogyan tovább?

Minden párkapcsolatban vannak hullámvölgyek, de a legnagyobb krízist talán a megcsalás képes előidézni. Ennek legfőbb oka, hogy alapjaiban rengeti meg a kapcsolatot és ennek megfelelően

Gyermekek a párkapcsolatban

Egy párkapcsolatban kiemelkedően fontos esemény a gyermek érkezése. Semmi nem tud olyan örömet okozni, mint egy kis jövevény megszületése, azonban érkezésével számos dolog új értelmet

BEJEGYZÉS MEGOSZTÁSA

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: email

A webhely tartalmának megjelenítéséhez és a felhasználói élmény javításához cookie-kat és hasonló technológiákat használunk.